May Zoltán

 

 

2009 tavaszán csatlakozott az együtteshez, eredetileg mint kisegítő az az évben rendezett tolosai kórusversenyhez. A sikeres verseny után "ragadt" a csapatban, és azóta is a tagja az együttesnek. Végzettsége szerint kutató vegyész (ELTE, ahol a PhD fokozatot is megszerezte), de az éneklés és a zene mindig is alapvető szerepet töltött be az életében. 1997 óta tagja az Erkel Ferenc Vegyeskarnak, 

2001-2002 között tagja volt a Budapesti Akadémiai Kórustársaságnak (Hollerung Gábor vezetésével), 2007-2009 között a Purcell Kórusban énekelt. Magánének tanulmányait a Molnár Antal Zeneiskolában kezdte 2001-ben, majd Misura Zsuzsa és Hercz Péter voltak a mesterei. Ahogy ő fogalmaz "Nagy kedvencem a reneszánsz zene és ezért is nagyon élvezi a Discantusban való éneklést, ahol ezt magas színvonalon űzhetem és alaposabban tanulmányozhatom a stílust."  Énekegyütteseivel (My Friends Vokál, Cafe Beber) a ’könnyedebb’ műfajok felé is kikacsint, ahol a gospel-spirituálé-jazz vonulat iránti rajongásának is eleget tehet.

Hangszeres tanulmányként a gitár említhető (klasszikus, jazz).